Labdarúgó NB I
1 órája

Súlyos sérülést szenvedett Tóth Milán, nyolc hónap kihagyás vár rá

A Vasas támadóját az MTK elleni bajnokin kellett lecserélni.

„Szó sincs arról, hogy feszültség vagy konfliktus lenne” – Erős Gábor nem mondott le a Vasasnál

„A vezetőség és a csapat részéről is abszolút él a bizalom felém, az eredményekkel sincs probléma, folytatjuk a közös munkát.”
Labdarúgó NB I
3 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Erős Gábor személyes okokból nem vett részt a sajtótájékoztatón, melyen Pinezits Máté azt mondta, az élet most visszaadott valamit az MTK-nak abból, amit eddig elvett.
Labdarúgó NB I
16 órája

Így szakította meg rossz sorozatát az MTK a bajnokságban – képgaléria

A Vasas emberelőnyben is pont nélkül maradt.
Labdarúgó NB I
17 órája

Komáromi bombagólja három pontot ért az MTK-nak, a Vasas emberelőnyben sem tudott egyenlíteni

Megszakadt a kék-fehérek rossz sorozata – a két csapat 165. első osztályú mérkőzésén az angyalföldieknek semmi sem akart összejönni, s ezen még Kovács Patrik kiállítása sem változtatott.
Labdarúgó NB I
18 órája

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Viszont a Kisvárdát zárt kapuk mögött fogadják majd a kispestiek.
Labdarúgó NB I
23 órája

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Jó formában van a zalaegerszegiek fiatal brazil támadója.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:29

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Az utolsó Honvéd az utolsó előtti Nyíregyházához látogat – egy győzelemmel előzhet ♦ Kilenc és fél év után lesz újra MTK–Vasas találkozó az élvonalban.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:22

Hinora Kristóf: Nem tartom reálisnak a jelenlegi helyezésünket

Az MTK játékosa azt reméli, korábbi csapata, a Vasas ellen nemcsak helyzeteket alakítanak majd ki, de azokból gólokat szerezve otthon is tartják a három pontot.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:19

Három meccsre eltiltották az MTK középpályását

Szuhodovszki Somát egy elkésett becsúszás miatt állították ki múlt szombati Paks elleni bajnokin.
Labdarúgó NB I
2026.10.14. 20:08

UEFA Ifjúsági Liga: a Kajrat Almati vár az MTK-ra

Az oda-visszavágós párharc október 28-án 18 órától az Új Hidegkuti Nándor Stadionban kezdődik.
Labdarúgó NB I
2026.10.14. 16:27

Lukács Dániel: Majdnem feladtam… – interjú a válogatott támadójával

Négy válogatott mérkőzésen kezdett, Grúzia ellen Kerkez Milos győztes fejesét készítette elő, majd a hétvégén Győrben ő döntötte el a rangadót – a támadó nagypapájáról, a fodrászatról és a bőrére került gyerekrajzról is beszélt.
Labdarúgó NB I
2026.10.14. 10:22

A térde sem kényszerítette térdre Kinyik Ákost

„Már a sérülés pillanatában tudtam, nem néhány napos kihagyás lesz, és még Törökországban kiderült, elülső keresztszalag-szakadásom van.”
Labdarúgó NB I
2026.10.14. 09:42

Kinyik Ákos sérülés utáni gólöröme a 200. bajnokin – fókuszban az NB I 9. fordulójának ászai

A Puskás Akadémia és a Zalaegerszeg is négy játékost ad a forduló válogatottjába.
Labdarúgó NB I
2026.10.13. 13:22

Az Újpest csodacseréje lett Gleofilo Vlijter

„Olyan típusú futballista vagyok, aki a semmiből is képes magának vagy a csapattársainak helyzetet teremteni.”
Labdarúgó NB I
2026.10.13. 13:00

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Szeptember elején Oroszországból érkezett az ajánlat, de a válogatottban történt bemutatkozás óta egy El-szereplő csapat is bejelentkezett.
Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28
Labdarúgó NB I
2014.01.30. 07:59

NB I: Nincs olyan portéka, amely egy eurót érne - Muszbek

A sportközgazdász a PMFC-ügy kapcsán elmondta, sokan tévesen úgy vélik, a klubtulajdonosok fejőstehenek.
Labdarúgó NB I
2014.01.29. 19:16

Felkészülés: 60 perc alatt 5 gól, kiütéssel nyert a PMFC

A Pécsi MFC labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 6–0-ra legyőzte az NB III Középcsoportjának sereghajtóját, a Komlói Bányászt. A mérkőzés kétszer hatvan perces volt, és a pécsiek szekere a szünet után lódult meg igazán, hiszen a második játékrészben ötször is betaláltak a hazaiak. A PMFC mind a négy előkészületi meccsét megnyerte eddig 2014-ben.
Labdarúgó NB I
2014.01.29. 19:06

DVTK: bizonyított a szerb próbázó, marad a klubnál

A Diósgyőri VTK felkészülési mérkőzésen 1–0-ra legyőzte a rimaszombati labdarúgócsapatot Kádár Tamás góljával. A meccs után Tomiszlav Szivics, a diósgyőriek vezetőedzője elmondta, hogy a szerb próbajátékos, Lazar Marjanovics marad az együttesnél.
Labdarúgó NB I
2014.01.29. 18:37

Újpest: a 19 éves Sagna és Sidibe aláírt a lila-fehérekhez

Mindkét fiatal labdarúgó Dakarból érkezik a lila-fehérekhez. Egyikük támadó, a másik védő.
Labdarúgó NB I
2014.01.29. 17:41

DVSC: delegáció utazik a Barcelonához, a cél a csereprogram

A Debreceni Labdarúgó Akadémia (DLA) küldöttsége csütörtökön Barcelonába utazik elsősorban az FC Barcelona utánpótlásképzését tanulmányozni.
Labdarúgó NB I
2014.01.29. 17:37

DVTK: döntöttek, Tisza Tibor szabadon távozhat

Szivics: Ha valóban olyan jó játékos, amilyennek tartja magát, akkor biztosan hamarosan jelentkezik érte egy klub.
Labdarúgó NB I
2014.01.29. 16:53

Rossi kiakadt a rutinosakra: „Ha így folytatják, jönnek a fiatalok!”

Ignjatovics iránt érdeklődnek, ezért nem játszott az ikszelő Honvédban • Egy góllal nyert a DVTK, a Pápa és a Kövesd is.
Labdarúgó NB I
2014.01.29. 16:23

Felkészülés: Rajczi győztes gólt szerzett Véber csapatában

Az ősszel még Kecskeméten játszó Rajczi Péter góljával a labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd 1–0-ra legyőzte az NB II-es Siófokot a két csapat szerda kora délutáni felkészülési mérkőzésén Bükön.
Labdarúgó NB I
2014.01.29. 16:14

Felkészülés: a Lombard fordított a ZTE ellen

A labdarúgó NB I tavaszi rajtjára hangoló Lombard Pápa idegenben 2–1-re legyőzte az NB II-es Zalaegerszeget a két csapat szerda kora délutáni felkészülési mérkőzésén.
Labdarúgó NB I
2014.01.29. 16:06

Videó: Doll sistergős kapufája, Leonardo már a csapattal edz

Mint ismeretes, a Ferencváros labdarúgócsapata múlt szombaton a vírusos fertőzéssel küszködő brazil Leonardo nélkül utazott el a törökországi edzőtáborba. A támadó azonban már jobban van, kedden a társai után utazott, s szerdán már együtt edzett a csapattal. A FradiMedia videója.
Labdarúgó NB I
2014.01.29. 15:52

Felkészülés: 0-2-ről ikszelt a Honvéd, Daru ismét betalált

A Budapest Honvéd felkészülési mérkőzésen 2–2-es döntetlent játszott a Szigetszentmiklóssal: az SZTK 2–0-ra is vezetett a mérkőzésen Bonifert Péter duplájával, ám Daru Bence és Koszta Márk találatával egyenlített a fővárosi csapat. Daru a harmadik téli felkészülési meccsen a negyedik gólját szerezte a Honvédban.
Labdarúgó NB I
2014.01.29. 15:26

FTC: elkezdhették újra felépíteni Buzsáky Ákost

Buzsáky Ákos és Somália rehabilitációs munkát végez a Ferencváros beleki edzőtáborában, mindkét labdarúgó elkezdte a labdás edzéseket – számolt be a fejleményekről a zöld-fehérek hivatalos honlapja, a fradi.hu.
Labdarúgó NB I
2014.01.29. 14:53

Felkészülés: gólgála Felcsúton, dupláztak az újoncok

Magabiztos győzelmet aratott a labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia FC a Videoton U21-es csapata elleni felkészülési mérkőzésen (8–0). A felcsúti találkozón a Puskás Akadémia új igazolásai közül a Csákvárról érkező Berki István és Sztefan Denkovics is duplázott, és debütált Vaskó Tamás is.
Labdarúgó NB I
2014.01.29. 14:50

Felkészülés: Kádár Tamás góljával nyert a Diósgyőr

Felkészülési mérkőzésen a labdarúgó NB I-es DVTK Kádár Tamás góljával 1–0-ra legyőzte a szlovákiai Rimavská Sobotát.
Labdarúgó NB I
2014.01.29. 14:35

Honvéd: panamai bajnokot és francia támadót tesztelnek

Emmanuel Francoise és Azmahar Ariano Navarro is pályára lépett az SZTK elleni edzőmeccsen.
Labdarúgó NB I
2014.01.29. 14:14

Videoton: kidolgozta magából félelmét, és már gólt is lőtt

Arturo Álvarez, a Videoton salvadori légiósa szerint hasznos volt a fehérvári labdarúgócsapat első spanyolországi edzőtábora, ő maga leküzdötte a műtétje utáni félelmeit, a góljával végződő keddi táborzáró meccs (Otelul Galati, 3–3) pedig bizonyságul szolgált arra, hogy a csapatnak van tartása.

2596

/

5353