Labdarúgó NB I
3 órája

Kovács Mátyás csapattársa lehet Gruber Zsombor – sajtóhír

A Ferencváros játékosát a belga élvonalban szereplő RAAL La Louviere szerződtetheti.

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Lapunk úgy tudja, ha a válogatott támadó eligazol, nem Magyarországon folytatja a pályafutását.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:25

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

„A vasárnapi Debrecen–Nyíregyháza mérkőzésen hibázó játékvezetők is büntetésben részesülnek.”
Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:38

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

A fiatal támadó középpályás már két kanadai pontnál jár az NB I-ben.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:00

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

„Csendben maradni és elfogadni, hogy ez a játék része? Erre nem vagyunk hajlandóak, mert amikor VAR-segítség is van, ilyen hiba nem fordulhat elő.”
Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:39

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

A Videoton, a Gázszer és az Újpest korábbi kitűnő irányítója jelenleg két szenvedélyének él, a labdarúgásnak és a lósportnak.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:40

Alexis Sánchez Montréalban folytatja, Vlahovics Isztambulba tart – ez történt kedden a transzferpiacon

Julián Álvarez megunta a várakozást, mindenképp menekülne Madridból; szinte biztosan Törökországban folytatja Romelu Lukaku.
Minden más foci
2026.08.11. 21:10

Elkészült a Mol Magyar Kupa második fordulójának menetrendje

A mérkőzéseket augusztus 21. és 23. között rendezik meg.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 20:40

Skribek Alen távozik a ZTE-től – hivatalos

A támadó az azeri Neftciben folytatja pályafutását.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 17:51

Az utolsó percben szerezte a tizenhat éves középpályás a győztes gólt a női NB I-ben

Tamás Eszter néhány percet töltött a pályán, de ez is elég volt a Videoton középpályásának.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:31

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Forrt a levegő a keleti rangadón, amelynek végén Bódog Tamás, a nyíregyháziak vezetőedzője egy elmaradt kiállítást kért számon a játékvezetőn.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

A 21 éves támadó gólpasszal mutatkozott be a DVSC-ben.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

A rutinos támadónak a Vasas a tizenegyedik csapata.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 06:55

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

A Megyeri úton sorra kerülő bajnokira csak a vendégszurkolók válthatnak jegyet.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 22:22

Boszniában folytatja a volt FTC-, ZTE- és DVTK-középpályás – hivatalos

Anderson Esiti a Borac Banja Lukához szerződött.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 21:13

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

A mérkőzésre csak a vendégszurkolók válthatnak jegyet, és nem ajánlott trükközni sem.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 16:30
Labdarúgó NB I
2011.01.12. 13:04

DVSC: Dombi Tibor most is felnéz „testvérére”, Sándor Tamásra

Dombi Tibor és Sándor Tamás hosszú éveken át volt egymás csapattársa, ma már azonban csak előbbi kergeti aktív futballistaként a labdát, barátja a DVSC pályaedzőjeként tevékenykedik. Dombi Tibor szerint jól kezelik majd a különös helyzetet.
Labdarúgó NB I
2011.01.12. 11:52

Halmosi engedett a Haladásnak, de egy feltétele még van

Az Angliából hazatérő futballista változtatás nélkül elfogadta a klub ajánlatát, azonban vár egy „apróbb" kérése teljesítésére.
Labdarúgó NB I
2011.01.12. 11:44

Haladás: Halmosi elfogadta a klub ajánlatát, de még nem írt alá

Halmosi Péter elfogadta a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás ajánlatát, de egy, a nyilvánosság előtt fel nem fedett feltétele van az aláírásért cserébe – adta hírül a szombathelyi klub honlapja.
Labdarúgó NB I
2011.01.12. 11:33

Labdarúgás: Pintér Attila a Fradiban, megy Détári és Nyilasi is

Korábbi nagyszerű győri és ferencvárosi labdarúgók összecsapása lesz a slágereseménye a hétvégi Fehér Miklós Labdarúgó-emléktornának Győrben – számolt be róla a Kisalföld.
Labdarúgó NB I
2011.01.12. 11:14

Ferencváros: a Sheffield Unitedbe kerülhet a tehetséges fiatal

Gárdos Andrást, a Ferencváros fiatal játékosát szeretné szerződtetni az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Sheffield United – tudta meg az Üllői129 szurkolói blog.
Labdarúgó NB I
2011.01.12. 10:36

Szolnok: Simonra az El-ben szereplő légiós tette a legjobb benyomást

Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban sereghajtóként nehéz tavasz elé néző Szolnoki MÁV FC vezetőedzőjére, Simon Antalra az eddig náluk lévő próbajátékosok közül Jovan Szimovics tette a legjobb benyomást.
Labdarúgó NB I
2011.01.12. 10:29

Várhatóan stabil lesz a Kecskemét tavasszal

Tomiszlav Szivics vezetőedző szerint csapatának a középmezőnyben van a helye.
Labdarúgó NB I
2011.01.12. 09:16

Edzősors: Sisa Tibor négyszeres pénzért sem hagyta el a Kaposvárt

Az arab világban jó referenciákkal bíró trénert a szíriai al-Ittihad hívta, de maga helyett Gálhidi Györgyöt ajánlotta.
Labdarúgó NB I
2011.01.12. 08:58

Honvéd: Ivancsics Gellért a kispestiekkel tréningezik

Kedden orvosi vizsgálaton vett részt a Bp. Honvéd keretének egyik fele, a másik fele pedig edzésre jelentkezett a Bozsik-stadionban – szerdán cserél a két társaság.
Labdarúgó NB I
2011.01.12. 08:51

Újpest: Korcsmárt jó áron adják el, Vermes a napokban hosszabbít

Szinte biztosan az Újpest labdarúgója marad Vermes Krisztián, a 25 éves védő egy-két napon belül hosszú távú szerződést írhat alá a lila-fehér klubbal.
Labdarúgó NB I
2011.01.12. 07:29

Balajti: Nagy reményekkel szerződtem Debrecenbe, de levegőnek néztek

A fiatal csatár reméli, hogy a Loki új edzői stábjánál több esélye lesz, és a kezdőbe akar kerülni.
Labdarúgó NB I
2011.01.11. 22:54

Siófok: Sowunmi átesett az orvosin, szerdán aláír a ciprusi APOP-hoz

A Nemzeti Sport értesülései szerint Sowunmi Thomas átesett az orvosi vizsgálatokon az APOP-nál, és mivel mindent rendben találtak nála, szerdán aláírja szerződését a ciprusi labdarúgócsapathoz.
Labdarúgó NB I
2011.01.11. 19:26

Haladás: Még érzem, hogy az alapozás elején tartunk - Simon

Megkezdte a felkészülést a Haladás labdarúgócsapata is, Simon András a klub hivatalos honlapjának adott interjújában elmondta, céljuk továbbra is a bent maradás, valamint az alapozásról is beszélt.
Labdarúgó NB I
2011.01.11. 18:18

Mészöly: Továbbra is a 3-6. hely a cél

A lila-fehérek vezetőedzője abban bízik, hogy a Rajczi, Tisza, Vermes trió náluk marad.
Labdarúgó NB I
2011.01.11. 17:30

Felkészülés: a Marosvásárhellyel játssza első meccsét a Ferencváros

Január 21-én játssza első felkészülési mérkőzését a Ferencváros labdarúgócsapata, ellenfele a Marosvásárhely lesz – adta hírül az ftc.hu, a klub hivatalos honlapja.
Labdarúgó NB I
2011.01.11. 16:49

Videó: elsősorban távozókra kell készülniük a télen az újpestieknek

Mészöly Géza vezetésével hétfő óta készül az Újpest a tavaszi szezonra. A labdarúgócsapat kétszer egy hétre Sopronba utazik és a teremtorna szombathelyi selejtezőjében is érdekelt. Játékosmozgás várható, de elsősorban a távozók névsorát kell majd böngészni a lila-fehérek szurkolóinak.

3755

/

5324