Labdarúgó NB I
6 perce

„Tartom magam ahhoz, amit mondtam, és amiért kiállítottak” – négy mérkőzésre tiltották el Bódog Tamást

„Ez ugyanaz, mintha te átmész a zebrán, és egy részeg jogsi nélkül elüt, majd utána szólnak, hogy te is börtönbe kerülsz gyalogosként, mert közúti balesetben vettél részt.”

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

„A vasárnapi Debrecen–Nyíregyháza mérkőzésen hibázó játékvezetők is büntetésben részesülnek.”
Labdarúgó NB I
21 órája

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

A fiatal támadó középpályás már két kanadai pontnál jár az NB I-ben.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:00

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

„Csendben maradni és elfogadni, hogy ez a játék része? Erre nem vagyunk hajlandóak, mert amikor VAR-segítség is van, ilyen hiba nem fordulhat elő.”
Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:39

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

A Videoton, a Gázszer és az Újpest korábbi kitűnő irányítója jelenleg két szenvedélyének él, a labdarúgásnak és a lósportnak.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:40

Alexis Sánchez Montréalban folytatja, Vlahovics Isztambulba tart – ez történt kedden a transzferpiacon

Julián Álvarez megunta a várakozást, mindenképp menekülne Madridból; szinte biztosan Törökországban folytatja Romelu Lukaku.
Minden más foci
2026.08.11. 21:10

Elkészült a Mol Magyar Kupa második fordulójának menetrendje

A mérkőzéseket augusztus 21. és 23. között rendezik meg.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 20:40

Skribek Alen távozik a ZTE-től – hivatalos

A támadó az azeri Neftciben folytatja pályafutását.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 17:51

Az utolsó percben szerezte a tizenhat éves középpályás a győztes gólt a női NB I-ben

Tamás Eszter néhány percet töltött a pályán, de ez is elég volt a Videoton középpályásának.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:31

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Forrt a levegő a keleti rangadón, amelynek végén Bódog Tamás, a nyíregyháziak vezetőedzője egy elmaradt kiállítást kért számon a játékvezetőn.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

A 21 éves támadó gólpasszal mutatkozott be a DVSC-ben.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

A rutinos támadónak a Vasas a tizenegyedik csapata.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 06:55

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

A Megyeri úton sorra kerülő bajnokira csak a vendégszurkolók válthatnak jegyet.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 22:22

Boszniában folytatja a volt FTC-, ZTE- és DVTK-középpályás – hivatalos

Anderson Esiti a Borac Banja Lukához szerződött.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 21:13

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

A mérkőzésre csak a vendégszurkolók válthatnak jegyet, és nem ajánlott trükközni sem.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 16:30

Újabb játékost jelentett be a Zalaegerszeg – hivatalos

Már tavaly is adódott lehetőség Tiago Penalba megszerzésére.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 13:56
Labdarúgó NB I
2011.01.10. 11:22

Ferencváros: Pölöskey iránt érdeklődik a Szolnok és a Kaposvár is

Érdeklődik Pölöskey Péter iránt a Szolnoki MÁV és a Kaposvári Rákóczi is.
Labdarúgó NB I
2011.01.10. 10:13

Tatabánya: négyen távoztak, de ketten érkezhetnek a csapathoz

Távozott az Enternet FC-Tatabányától Ferkó Csaba, Forgács András, Kollár Dániel és Szabó István. Viszont ketten is érkezhetnek a klubhoz, hiszen Ködöböcz Csaba és Tóth Zoltán is Herédi Attila vezetőedző csapatával edz.
Labdarúgó NB I
2011.01.10. 09:32

Paks: a kevés játéklehetőség ellenére maradna a középpályás

A kevés játéklehetőség ellenére nem távozna a Paksi FC-től a huszonhét éves Magasföldi József.
Labdarúgó NB I
2011.01.10. 09:29

Siófok: Sowunmi ma esik át az orvosi vizsgálatokon az APOP-nál

Hétfőn orvosi vizsgálaton vesz részt, s csak ezután írja alá szerződését Sowunmi Thomas a ciprusi APOP-pal.
Labdarúgó NB I
2011.01.10. 09:02

Scasny: Látszik, hogy Herczeg András jó munkát végzett

A cseh edző szerint idegenben kell jobban teljesítenie a csapatnak, amely befoghatja a Vidit.
Labdarúgó NB I
2011.01.09. 22:19

Videó: a Diósgyőr a siker ellenére sem kap kedvezményt az alapozásnál

Mint arról beszámoltunk, a Diósgyőr nyerte az első, nyíregyházi teremfoci selejtezőt, miután a Gyirmót elleni fináléban 1–1-es rendes játékidőt követően hatméteresekkel jobbnak bizonyult riválisánál. Az NSO TV-nek a mérkőzés főszereplői nyilatkoztak.
Labdarúgó NB I
2011.01.09. 19:01

Videó: DVD-ről már ismeri a Debrecent új edzője, Zdenek Scasny

A DVSC labdarúgócsapatánál az NB I-ben az ezüstérem megszerzése a minimum, de a bajnoki cím megvédéséről sem mondtak még le. A klub vasárnapi sajtótájékoztatóján Szima Gábor tulajdonos és Zdenek Scasny vezetőedző is megszólalt.
Labdarúgó NB I
2011.01.09. 16:03

A Lokinál a második hely a minimum

Az új vezetőedzőt meglepte a debreceni vezetők megkeresése • Illés közeledik a címvédőhöz.
Labdarúgó NB I
2011.01.09. 14:28

Zalaegerszeg: Illés Gyula egyre közelebb a Debrecenhez

A Nemzeti Sport információi szerint Illés Gyula nem fogadta el a ZTE szerződéshosszabbítási ajánlatát. A 28 éves labdarúgó korábban elmondta, hogy a zalaegerszegiek és a DVSC ajánlata közül dönt majd, így egyre nagyobb a valószínűsége, hogy a bajnoki címvédőnél folytatja pályafutását.
Labdarúgó NB I
2011.01.09. 10:38

Kecskemét: három légiós és két magyar hiányzott az első edzésről

Öt játékos hiányzott az első osztályban szereplő Kecskeméti TE-Ereco labdarúgócsapatának első idei edzéséről – számolt be róla a klub honlapja.
Labdarúgó NB I
2011.01.09. 10:11

FTC: ifj. Albert szerint a szakmai munka miatt lépett előre a csapat

A negyedik helyen áll a bajnokság tavaszi folytatása előtt a Ferencváros labdarúgócsapata. A 100% Fradiban nyilatkozó ifjabb Albert Flórián szerint a korábbiakhoz képest előrelépett a csapat, amely egyértelműen a szakmai munkát dicséri.
Labdarúgó NB I
2011.01.09. 09:06

DVSC: Itthon kevés olyan játékos van, aki erősítést jelent számunkra - Szima

A bajnokcsapatnál kapust és csatárt keresnek, elsősorban saját utánpótlásukból vagy külföldről.
Labdarúgó NB I
2011.01.09. 08:50

MTK: Garami József a Budaörs 24 éves védőjét teszteli

Próbajátékon vesz részt Hegedűs Norbert a labdarúgó NB I-ben szereplő MTK-nál.
Labdarúgó NB I
2011.01.09. 08:43

Honvéd: a kemény talaj miatt hárman is térdproblémákkal küszködnek

Hárman is térdproblémákkal küszködnek a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvédnál.
Labdarúgó NB I
2011.01.08. 22:50

Kaposvár: kilenc év után, családi ok miatt távozik a középpályás

Közös megegyezéssel szerződést bontott a Kaposvár labdarúgócsapatával Kovácsevics Róbert, aki 2002 nyara óta volt a Rákóczi játékosa – adta hírül a klub hivatalos honlapja.
Labdarúgó NB I
2011.01.08. 21:25

NB I: önként jelentkezett a tavalyi Újpest-Fradi meccs egyik randalírozója

Önként jelentkezett a rendőrségen egy 23 éves fiatalember, akit a tavaly szeptemberi Újpest–Ferencváros labdarúgó-mérkőzéssel kapcsolatban keresett a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK); ezzel tovább bővült a gyanúsítottak köre.

3758

/

5324