22 évesen a világ tetején – Armand Duplantis-portré, 2. rész

Történetünk nyitó részét hősünk első valóban nagy sikerénél fejeztük be, amikor három hónappal a 19. születésnapja előtt élete első győzelmét aratta a felnőttek között. Armand Duplantis a 2018-as berlini Európa-bajnokságon rögtön megmutatta versenyzői képességeit is, hiszen példaképe, a francia Renaud Lavillenie mellett az orosz Tyimur Morgunov is jó napot fogott ki, a 605 centis U20-as világrekordja mégis meghozta neki az aranyérmet.

„Az Eb után tizennyolc lépésről húszlépéses nekifutásra szeretnénk váltani, ami a kritikus pontja lehet a következő szint elérésének” – mondta edző-édesapja, Greg Duplantis a Born to Fly című dokumentumfilmben. Greg a hamar jött siker ellenére sem szerette volna siettetni a dolgokat. Sokkal inkább a még több edzésre akarta rávenni fiát, mint arra, hogy átmenjen Európába és a Gyémánt Ligában szerepeljen.

„Sam, Renaud és mindenki más Európában versenyzett azokon a viadalokon, amelyeken nekem is ott kellett volna lennem. Úgy gondolom, apa megijedt attól, hogy elkövethetem ugyanazokat a hibákat, amiket ő elkövetett. Értem, hogy a legjobbat akarja nekem és szerinte ez a helyes út, de szerintem eljött az a pont, amikor már más szemléletet kíván a felkészülésem és a karrierem” – emlékezett vissza a fiatal atléta.

Ebben az időszakban még ő is tapasztalhatta, hogy az internet népének kevésbé intelligens része tényleg mindenkit képes megtalálni a lehúzásával. Amennyire népszerűvé vált Svédországban, a tengerentúlon legalább annyira kapta a negatív kommenteket azzal kapcsolatban, hogy ő igazából nem is amerikai, mit keres az Egyesült Államokban – holott ott született és egész életében a Louisiana állambeli Lafayette városában élt. „Csak azért lett svéd, hogy ne kelljen az amerikai válogatón részt vennie” – ez a mi személyes kedvencünk… Ennek se valóságalapja, se szakmai létjogosultsága nincs olyasvalakivel szemben, aki már 19 éves kora előtt 605 centit ugrott, amivel egyébként amerikai állampolgárként – az ottani szabályok szerint – az amerikai rekordot is átírta Berlinben.
Nyilván édesapja bukott el úgy olimpiai részvételt, hogy elrontotta a válogatót, de amikor ezek a kommentek megszülettek, a fia már teljesen más szinten teljesített.

A negatív megjegyzések még az akkori világbajnokot, Sam Kendrickset is megtalálták, az arctalan hozzászólók szégyenletesnek tartották, hogy a csúcson lévő amerikait a berlini 605 centivel „lenyomta” egy fiatal svéd. Lelkük rajta, 2019-ben Dohában tökéletes módon vágott vissza minden kritikusának azzal, hogy a hatszoros világbajnok Szergej Bubka után ő lett a második rúdugró, aki meg tudta védeni a címét, mégpedig izgalmas fináléban, amiben hozzá hasonlóan Duplantis is 597 centivel zárt, de az 592-n elkövetett kevesebb hiba Kendricks javára döntött.

„A világbajnokság előtt azt gondoltam, hogy lesz egy pillanat, amikor a nekifutón állok és a léc az aranyérmet jelentő magasságon van. Teljes mértékben készen álltam erre a pillanatra. Egész életemben erre vártam. Nekifutottam, elugrottam, a léc fölé értem, de ekkor úgy éreztem, hogy a mellkasommal éppen csak hogy hozzáérek” – emlékezett vissza Mondo az 597 centis kísérletére. A léc végül fennmaradt, amit kitörő örömmel fogadott. Ám a 602 centit átvinni már neki sem sikerült – ez az első, egyben utolsó vereségét jelentette világversenyeken.

Hat éve tart az a félelmetes sikersorozata, amelynek részeként két olimpiai, három-három szabadtéri és fedett pályás világbajnoki, szintén három szabadtéri Európa-bajnoki és egy fedett pályás Európa-bajnoki címet nyert meg. A dohai vb-n átélt kudarca után fél évvel már olyan magasságba jutott, mint előtte soha senki. 2020. február 8-án, Torunban 617 centimétert ugrott, s átvette a világrekorder státust a francia Renaud Lavillenie-től.

„Ez valami olyasmi, amiről hároméves korom óta álmodom. Nagy év előtt állunk, nagyon jó módja ez a megkezdésének. Az első kísérletem után mondtam magamnak, hogy még kettő kell, ez magabiztossá tett – végül még egy ugrás is elég volt neki 617 centin. – Én választhattam ki a magasságokat, ilyen szempontból azt csinálhattam, amit akarok, és sikerült élnem vele.”  

Egy hétre rá Glasgow-ban még egy centivel feljebb jutott. Fél évvel később – a koronavírus-járvány miatti leállást követően – már minden idők legjobb szabadtéri eredménye is az övé lett, a római Gyémánt Ligán 615 centivel győzött. Az olasz fővárosban Bubka 1994-ben elért egyéni csúcsát szárnyalta túl, 20 évesen és 312 naposan felülírva nagy elődje teljes életművét.

„Mondo csodálatos tehetsége a sportágnak, aki végre ismét a figyelem középpontjába helyezheti a rúdugrást. Sőt, az egész atlétikát érdekessé és látványossá teheti” – mondta Bubka utódja zseniális teljesítményéről.

2021-ben ugyan világcsúcsot nem döntött, de Tokióban megszerezte pályafutása első olimpiai aranyérmét. Örült volna az újabb rekordnak, a 602 után fel is tetette 619-re a lécet. Úgy érezte, hogy közel járt hozzá, de mivel így is pályafutása legnagyobb győzelmét érte el, nem ült sokáig csalódottan az ugródombon.

Eljött a 2022-es fedett pályás szezon, amikor már olyan játszi könnyedséggel ugrotta át a hat métert, ahogyan más a cipőjét veszi fel. Ebben az esztendőben már minden ugrása élményszámba ment, az 560, 570, 580, 590 centiért más egy életen át küzd, ő pedig „csukott szemmel” megoldja ezeket a magasságokat, hiba nélkül. Ekkorra olyan szédületes rohamra tett szert, aminek a mozgási energiáját felhasználva a rúd tökéletesen „kilöki” őt a magasba. Természetesen a légmunkája is folyamatosan fejlődött és fejlődik ma is, de a 100 méteres 10.37 másodperces egyéni csúcsa is arról árulkodik, hogy itt bizony a sprinter képességei adják az alapot a sztratoszférába vezető útnak.

A három évvel ezelőtti télen Belgrád volt a csodatételei fő helyszíne, március 7-én a rangos egynaposon 619-re jutott, majd két héttel később a világbajnokságon első emberként ugrott át a 620 centiméter fölött. A 20 ezer férőhelyes Stark Arena a kontinens egyik legnagyobb sportlétesítménye, mégis majdnem a plafonig fel kellett ugrania ezekhez a világrekordjaihoz.

A nyáron a legendás Hayward Fielden ilyen gondja már nem volt, a szabadtéri vb-n más viszonyítási alapot kellett neki és nekünk is találnunk. Eugene-ben 570 centin szállt be a versenybe, majd 587-en hibázott egyszer, ami halvány reményt kínált az amerikai Chris Nielsennek. Aznap ő volt az egyik legnagyobb kihívója, a másik Ernest John Obiena, aki bronzérmével feltette Fülöp-szigeteket a sportág térképére. Az 594 mindhármuknak sikerült, de a 600 centivel már csak Mondo bírt el. A győzelem tudatában előbb 606-ra írta át a világbajnoki rekordot, majd a 621 centis csúcsmagasság is meglett neki. Ráadásul olyan simán, hogy a relatív magasságában nem kevés plusz centiméter is benne volt.

„Ez volt az utolsó érem, ami még hiányzott a gyűjteményemből. Általában a világcsúcs is ott van a gondolataim között, de ezen a napon csak a győzelemre koncentráltam. Imádom Eugene-t, mindig hihetetlen ide visszatérni. A döntő végére eléggé elfáradtam, de a közönség támogatása átlendített a holtponton. Akkora energiát kaptam a nézőktől, ami nélkül nem sikerült volna átjutnom a léc felett.”  

Két héttel az Egyesült Államokban szerzett első vb-címe után – rövid lengyelországi kitérővel – életében először Magyarország felé vette az irányt.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. október 11-i lapszámában jelent meg.)