Újpest: Gyulay Zsolt marad az ügyvezető igazgató

2003.05.27. 22:32
Címkék
Taggyűlést tartott az Újpest FC Kft. kedden. Az összejövetelen a lila-fehér klubot irányító kft. birtokosai meghallgatták Gyulay Zsolt ügyvezető-igazgató gazdasági beszámolóját, amelyet el is fogadtak.
Ezt követően a kft. irányítója előterjesztette a gazdasági társaság mérlegét, amelyre ugyancsak rábólintott a testület. Talán ennél is fontosabb kérdés volt, hogy Gyulay Zsolt megbízása lejárt, így tárgyalni kellett vele a közös folytatásról. Az igazgató lapunknak elmondta, hogy a tulajdonosi tanács továbbra is bizalmat szavazott neki, így ő marad a kft. első embere. Azzal viszont ő is tisztában van, hogy igen nehéz időszak áll az Újpest előtt, hiszen jelen pillanatban nincs olyan komoly támogatója a klubnak, mint volt korábban. Így nyáron megszorító intézkedések várhatóak az egyesületnél, melynek kapcsán információink szerint még az is előfordulhat, hogy csökkentik néhány játékos fizetését.
Legfrissebb hírek

Jannik Sinner sorozatban 25. meccsét nyerte mesterversenyen

Tenisz
9 perce

Két légiósától elköszönt a Kisvárda

Labdarúgó NB I
36 perce

Piros-kék zászlók a cseppkőbarlangban – elfeledett élvonalbeli futballklubok 6. rész

Képes Sport
44 perce

A horvát szövetségi kapitány bízik benne, hogy Modric játszhat a vb-n

Foci vb 2026
1 órája

Kerékpár: nem indul a Girón Jonas Vingegaard egyik legnagyobb ellenfele

Kerékpár
1 órája

Éder Militao sérülése súlyos, a Real Madrid védője lemarad a világbajnokságról

Foci vb 2026
1 órája

Törőcsik Zsófia a világcsúcs után magyar rekordot is döntött szabadtüdős merülésben

Egyéb egyéni
1 órája

Zidane fia súlyosan megsérült, veszélyben a világbajnoki szereplése

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik