Forduló előtt: Alsóházi rájátszás

Vágólapra másolva!
2003.05.28. 20:12
Címkék
Videoton FCF–Matáv Sopron
Szombat, 18.00. V: Sápi

VIDEOTON. Tovább szaporodtak Bicskei Bertalan gondjai, mivel a mesteredző a két eltiltott (Tóth Balázs és Tímár Krisztián), valamint a három felfüggesztett játékos (Pomper Tibor, Némedi Norbert és Tóth Norbert) mellett a lovaglóizom-húzódással bajlódó Onyeabor Monyére sem számíthat, sőt, Szalai Tamás térdsérülése sem javult oly mértékben, hogy pályára léphetne szombaton.
SOPRON. Hétfőn megkezdődött a Káposztás utcai létesítmény nyugati lelátójának lebontása. A Sportcentrum felőli szakasz kiépítése várhatóan több hetet vesz majd igénybe. Az alapozási munkálatok pedig mintegy két hét múlva kezdődhetnek.

Békéscsabai Előre–Zalaegerszeg
Szombat, 18.00. V: Ábrahám A.

BÉKÉSCSABA. A lila-fehér klub a múlt hét végén kiharcolta az NB I-ben maradás jogát, ezért a most hét végi Zalaegerszeg elleni záró fordulóban igyekeznek felkészülni az ünneplésre. A klub vezetői úgy döntöttek, hogy a pályán lévő két menekülő kaput a mérkőzés végét jelző sípszóval egyidejűleg kinyitják a szurkolók előtt, ugyanis már jelezték a drukkerek, hogy szeretnék együtt ünnepelni a labdarúgókkal az év békéscsabai focieseményét.
ZALAEGERSZEG. A ZTE Rt. kedd esti közgyűlésén kiderült, hogy a tagság és az újonnan választott igazgatóság kitart a csapat mellett, és a klubvezetés a jövőben is mindent megtesz majd a jó szereplés érdekében. Más kérdés, hogy nem lesz könnyű feladatuk, mert a gazdálkodást a következő szezonban igencsak feszesre kell fogniuk.

Kispest-Honvéd FC–Dunaferr SE
Szombat, 18.00. V: Kassai

KISPEST. Ha valóban minden a pályán elért eredmények szerint dől el, akkor legalább egy évig nem látnak élvonalbeli meccseket a szurkolók a Bozsik-stadionban. Hamarosan összeülnek a tulajdonosok, hogy megvitassák, mi lesz a jövőben, ám az biztosnak tűnik, hogy legrosszabb esetben a másodosztályban elindul az együttes.
DUNAFERR. Szombaton még Gálhidi György irányítja a Dunaferr csapatát, a nyártól azonban várhatóan más ül majd a piros-fehérek kispadján. A jelenlegi szaktanácsadó szerdán tárgyalt a szakosztály elnökével, Héger Józseffel, és szinte biztosra vehető, hogy a június 30-án lejáró szerződését a klubnál nem újítják meg. Úgy hírlik, a Dunaferrnél újvárosi kötődésű szakemberek gondolkodnak. Előfordulhat, hogy az élvonalbeli futballtól búcsúzó Lengyel Ferenc irányít majd, de az sem kizárt, hogy a Dunaújvárosban korábban már lehetőséghez jutó Kovács András, vagy Jakab Elek lesz a befutó.
Legfrissebb hírek

„A természetem kubai, a szívem magyar” – Navarrete József hatvanéves

Egyéb egyéni
10 perce

Távozott a Dunaújvárosi Acélbikák házi gól- és pontkirálya

Jégkorong
41 perce

Mozifilmet készítenek a Barcelona női futballcsapatának klasszisáról

Spanyol labdarúgás
1 órája

Az egyik szeme sír, a másik nevet a világbajnokság után

Csupasport
1 órája

A Liverpool sztárigazolásai csalódást okoztak; nagy fogás Madridban, Münchenben és Manchesterben

Minden más foci
1 órája

Nikola Jokics karácsonyi ajándéka: 56 pont a Minnesota ellen

Amerikai sportok
2 órája

Tenisz: Jack Draper hamarosan visszatér és ott lesz Melbourne-ben

Tenisz
2 órája

„Máig bennem él, kiskoromban milyen izgatottan vártam a feldíszített karácsonyfát”

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik