Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

A BAJNOKSÁG NEM PÉNZTÁRCA. Nem lehet csak úgy elveszíteni – azt valakinek meg is kell „találni”, azaz nyerni. Így aztán, ha nincs érdemi ellenfél, kihívó, ha a második csak véletlenül lesz az, mert a középszerből ő emelkedik a legmagasabbra, és ezzel még saját magát is meglepi, akkor az első sikere szinte automatikus. Ha viszont valós versenyhelyzet alakul ki, azzal új helyzet áll elő.
Mint az idén tavasszal, a labdarúgó NB I-ben. Amelynek 28. fordulója után az ETO FC vezeti a tabellát az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó, ugyancsak 28 pontot vesztő Ferencváros előtt. Húsvét vasárnapján egyikük sem hibázott: a címvédő rangadót hozott 2–0-ra Debrecenben, új vetélytársa a Nyíregyházát gyűrte le 1–0-ra, amelynek edzője, Bódog Tamás beszédes nyilatkozatot adott, kijelentette: nem feltétlenül a bajnokesélyesnél kell nyerni. 

A Fradinak ezért a következő hetekben úgy kell ügyelnie a „pénztárcájára”, ahogyan a közelmúltban elvétve; az előző években sokszor akár napokig is egy padon felejthette, ha visszament érte, ugyanott találta érintetlenül, most azonban, ha csak egy pillanatra is elejti, mindjárt akad valaki, aki felkapja, és már el is robog vele. E képet a futball nyelvére lefordítva, a Videoton 2018-as aranyérme óta sorozatban hétszer zárt az élen az FTC, ezzel a klub leghosszabb győztes szériáját produkálta, az örökrangsorban is befogva az 1970-es évtizedben nyerő hetest elérő Újpesti Dózsát, így már csak az az 1910-es, 1920-as évek fordulójának MTK-ja előzi meg a maga kereken tíz, sorozatban besöpört bajnoki címével. Az egyeduralomba torkolló fölényt még inkább érzékeltetik az egyes idényekben a másodikokkal szembeni pontkülönbségek, ez 2019–2025 között így alakult: Videoton 13, a Fehérvár FC-re átkeresztelt vetélytárssal szemben ismét 13, Puskás Akadémia 20, Kisvárda 12, Kecskemét 6, Paks 16, végül tavaly, a Puskás Akadémia előtt 3. Azaz a hétből ötször tízpontosnál nagyobb előny, emellett a „trónfosztások” valós esélyéről az is sokat elárul, hogy a fehérváriak és a kecskemétiek jelenleg másodosztályúak, a Kisvárda elsősége a sci-fi kategóriáját súrolta, sőt, amikor annak idején a Paks átvette a vezetést, Bognár György vezetőedző a rá jellemző félmosollyal akkor is úgy fogalmazott, ezzel legalább biztossá vált a bennmaradás.   

Most bezzeg itt a Győr. Magyarország egyik legnépesebb és legdinamikusabban fejlődő települése, vérbeli sportváros, gazdag futballhagyományokkal, négy labdarúgó-bajnoki arannyal, amelyek közül három éppen a Ferencvárossal szembeni versenyfutásban született meg, igazi, nem minden egyes guruló forintot rögvest zsebre vágó, hanem jövőt építő, olykor mecénásszerű tulajdonossal. Valamint, végképp nem utolsósorban, Borbély Balázs személyében egy felvidéki trénerrel, aki Dunaszerdahelyen és a szlovák válogatottban játszva, a Ferencváros utánpótlásában edzősködve a jelek szerint nemcsak a labdarúgás, hanem az élet iskoláját is kijárta. Hornyák Zsolttól, a Puskás mesterétől már korábban hallottam ezt a tiszta, egyszerű, világos, minden szóbűvészkedéstől mentes, az ember lelkéig és elméjéig is hatoló beszédet, stílust – talán nem véletlen, hogy az ő szülőfaluja, Köbölkút légvonalban hatvan-hetven kilométerre fekszik Dunaszerdahelytől. Máshogy, metszőbben járhat arrafelé a szél és a gondolat.

Persze az is lehet, hogy én okoskodom túl ezt az egészet. De az biztos, tértől és időtől független igazság, hogy ha a sportoló azt tapasztalja, rend van körülötte, az irodában és az öltözőben nem „kamuznak” neki, nem használják, hanem komolyan veszik, akkor ő is komolyan veszi magát, tudása legfelső szintjén teljesít, a csapat pedig még annál is többet mutat, amennyi a játékosok egyéni képességeit összeadva kijönne.

Így lehetett hosszú idő után a Ferencvárosnak tavaly valós kihívója a Puskás Akadémia, és így az idén az ETO FC. Különleges hangulatú és tétre menő meccset vívhat egymással pénteken a Puskás és a Győr (a Fradi ugyanekkor a Diósgyőrt fogadja), aztán jövő kedden az FTC–Puskás halasztott találkozó pótlásával „kiegyenesedik” a tabella, és onnantól már csak négy forduló marad hátra. A hajrá április 19-én, vasárnap este az ETO–FTC tulajdonképpeni bajnoki döntővel juthat a csúcspontjára.  

Két, egészen eltérő út vezetett eddig az összecsapásig. A Ferencvárosét fentebb már felvázoltuk, a Győr ellenben 2013-as elsősége, majd anyagi összeomlása és pokol-, de minimum purgatóriumjárása után 2024 nyarán jutott vissza az NB I-be. Azaz az új korszakban a mostani a második idénye az élvonalban, és azt hiszem, arra nem akadt példa a magyar bajnokság ötnegyed évszázados történetében, hogy olyan csapat állhatott a dobogó tetejére, amely két idénnyel korábban még a másodosztályban sínylődött. (Angliából két, ennél is nagyobb bravúr kapásból beugrik: nem is kellett két, csupán egy esztendő két friss feljutó, a Derby County 1972-es és a Nottingham Forest 1978-as diadalmenetéhez, bizonyára nem véletlen, hogy a csodatévő menedzser mindkétszer Brian Clough volt. Ugyancsak nem a köntörfalazás, ellenben a tiszta viszonyok híve.)

Aligha kérdéses, hogy összességében a Ferencváros a favorit. 2019 óta megingathatatlan első, a nemzetközi kupaporondon rendre főtáblás, a 2025–2026-os kiírásban az Európa-liga alapszakaszának első hét körében veretlen maradt, majd egyenes kieséses párharcot nyert, a szélrózsa minden irányából kialakult kerete összeérett. Ezt vasárnap, Debrecenben a roppant éhes, a Fradira mindig kihegyezett hazai gárda és több mint 16 ezer néző előtt sikerült bizonyítania. Győrben azonban nem a hosszú távú trendek, a nagy számok törvényei és a Transfermarkt internetes oldal statisztikái döntenek majd, hanem kilencven, bizonyára őrült perc.

Ha valahol, hát a Franzstadtban tudják, hogy ilyen helyzetekben egy villanás az élet. Minden és semmi között egy csatár sziporkája vagy elpackázott ziccere, egy kapus földöntúli bravúrja vagy benyelt potyája dönt. Mint minden idők legkiélezettebb magyar végküzdelmében, 1948. június 27-én. Amikor a záró nap Csepel–Ferencváros rangadója előtt úgy állt a helyzet, hogy a győztes a bajnok, illetve döntetlen esetén a Vasas. Hiába vezetett három perc után 2:0-ra a vendég, hatalmas tábora örömére és a lelátón helyet foglaló kommunista vezérkar  bosszúságára, a 37. percre a Csepel 3:2-re fordított, majd 3:3-nál, a 82. percben a Fradi-história talán legkiválóbb kapusa, Henni Géza elkövette élete bakiját. Egy ártatlan labda messze kipattant a mellkasáról, és 4:3-mal menny­be ment a Csepel. 1963 őszén, a félidényes bajnokságban, utolérhetetlennek látszott a tíz forduló után hét győzelemmel és három döntetlennel feszítő FTC, a hátralévő három körben mindössze egyetlen pontot kellett volna bezsebelnie. Csakhogy először 7:2-re lemosta a Honvéd, másodszor 2:1-re alulmaradt Szegeden, végül, harmadjára vezetett, majd a 85. percig döntetlenre állt Dorogon, de ekkor egy szöglet után a felszabadítani akaró Mátrai Rákosit találta el, a lepattanó labdát pedig Szuromi Antal fordulásból bevágta. Éppen úgy, mint húsz esztendővel később Burcsa Győző, Győrben. Akkor azzal a 3–3-mal révbe ért az ETO, miként az 1963-as, dorogi malőrnek is a Győr lett a kedvezményezettje, első bajnoki címét megkaparintva.

Végjátékok a Duna mentén. Az örökkévalóságig őrzött mozdulatok, emlékek. A Ferencváros 1965-ös amerikai túráján Mészáros József edző például nekiszegezte az egykori csapattárs Henninek – aki 1956-ban emigrált, és az Egyesült Államokban kötött ki –, hogyan bakizhatott 1948-ban ekkorát, nem szándékosan tette-e, és magától Mészáros Dodó bácsitól hallottam, hogy a kapus zavartan elhárította a kérdést, mondván, hagyjuk az egészet. Szuromi „Tóni” pedig az 1980-as évek végén a futballisták kedvenc törzshelye, a körúti Gong presszó vezetőjeként többször megkapta, hogy annak idején ’63-ban, húszéves kölyökként minek kellett „belekontárkodnia” a bajnokság végkimenetelébe. Nem sejtem, a jövő vasárnapi Győr–Fradi utóélete lesz-e, lehet-e ennyire intenzív. De az előélete az, és ez már önmagában üdítő fejleménye 2026 zilált tavaszának.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!