Megkezdődött a Grosics 100 emlékév

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2026.02.04. 17:51
null
Az újbudai Grosics Gyula Katolikus Sportiskolában megtartott ünnepséggel kezdődött el a Grosics 100 emlékév (Fotók: Sportért Felelős Államtitkárság)
Az újbudai Grosics Gyula Katolikus Sportiskolában az Aranycsapat kapusa születésének századik évfordulóján tartott ünnepségen kiállítással, beszédekkel és a diákok műsorával indult el hivatalosan az emlékezés-sorozat.

Fényképek, festmények, gyerekrajzok a falakon, versek, novellák a parafatáblákon. Minden kép a száz éve, 1926. február 4-én született Grosics Gyulát ábrázolja, mindegyik szöveg róla szól. A nevét viselő Grosics Gyula Katolikus Sportiskola valamennyi diákja és pedagógusa pedig a tornateremben gyűlt össze, ahol hivatalosan is megkezdődött a Grosics 100 emlékév ünnepségsorozata.

A sportvezetők, elöljárók, intézményvezetők mellett jelen volt az Aranycsapat-tagok leszármazottjai közül a legendás kapus lánya, Grosics Edina, Zakariás József lánya, Zakariás Ágnes, Bozsik József fia, Bozsik Péter és ifjabb Buzánszky Jenő is. Mint ahogy az olimpikon Nagy Tímea és Güttler Károly, a Grosics Gyula válogatottsági rekordját a kapusok közül egyedüliként megdöntő Király Gábor, Gellei Imre volt szövetségi kapitány vagy Talmácsi Gábor világbajnok motorversenyző is.

Azt a kettőt kapcsolja össze és közvetíti ez az iskola, ami az én életemet is meghatározta: a sportot és a hitet. De fontosabb, hogy ezek határozták meg Grosics Gyula életútját is – mondta köszöntő beszédében Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, majd így szólt a gyerekekhez: – Számos nagy sportsikerünk közül kiemelkedik az Aranycsapat szereplése, amely a nemzetközi sportéletre is nagy hatást gyakorolt. Ma egy feje tetejére állított világban élünk, mindenféle teljesítmény nélküli példaképeket próbálnak elétek állítani, de Grosics Gyula és csapattársai testesítették meg azokat az erényeket, amelyek számotokra a legjobb példát szolgáltatják. Tisztelettel, alázattal és a munkába vetett töretlen hittel végezte a dolgát.”

Schmidt Ádám a beszéde közben

Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke felidézte, hogy Puskás Ferenc temetésén vetődött fel Grosics Gyula és Buzánszky Jenő társaságában, hogy jöjjön létre egy testület, amely méltón ápolja a korszakos csapat emlékét, és beszámolt róla, hogy immár a hetedik emlékév kezdődik a testület életében.

Grosics Edina megköszönte a Magyar Postának, hogy édesapjáról emlékbélyeget adnak ki hamarosan, és idézett 12 éve elhunyt édesapjának írt megható leveléből: „Nekem te mindig több voltál, mint a világ egyik legnagyobb kapusa. Te tanítottál meg, hogy lehet elviselni, ha nagy a nyomás, vagy hogy kell felállni egy kapott gól után. A te életedben benne van egy század minden öröme és fájdalma. Eközben megmaradtál annak, aki mindig is voltál: egyenes, tiszta jellemnek. Aki a pályán kívül is példát mutatott. Olyan biztos pont voltál az életemben, mint egy kapu, amely számomra mindig nyitva áll.”

Grosics Edina
Lomnici Zoltán

Szöllősi György, lapunk főszerkesztője, a Magyar futballhagyomány nagykövete személyes tapasztalatai alapján megerősítette mindazt, amit tegnapi lapszámunkban megjelent publicisztikájában írt Kő András: hogy mennyire szerették Grosics Gyulát az emberek. „Hallatlanul tisztelték és szerették őt a magyarok szerte a világon. Ez tartotta benne a lelket minden keserűség ellenére is, hogy bárhová ment a világban, ezzel a szeretettel találkozott – fogalmazott Szöllősi György, aki hozzátette: „Olyan fantasztikus intellektus volt, akihez a futballisták között évtizedekig keveseket lehetett hasonlítani. Kapusként pedig messze megelőzte a korát, már jóval azelőtt, hogy ez nemzetközi trend lett volna, lábbal is jól avatkozott játékba, nem véletlenül nevezték az Aranycsapat negyedik védőjének.” 

Szöllősi György

Gyetván Gábor, protonotárius, kanonok, esperes, az iskolát fenntartó Budapesti Katolikus Intézményfenntartó Központ főigazgatója azzal a hasonlattal élt „A futballhősök olyanok számunkra, mint a középkorban voltak a lovagok: rajongunk értük, tiszteljük őket és szurkolunk nekik.”

Deutsch Tamás korábbi sportminiszter, a MOB alelnöke – aki elmondta, hogy ő is ebbe az iskolába járt, amelynek akkor még nem a legendás kapus volt a névadója, de önmagát is mindig grosicsos diáknak nevezi – úgy fogalmazott: „Mindig arra intenek minket, hogy vigyázzunk a nagy szavakkal, mégis mondok tizenegy nagy szót: Grosics, Buzánszky, Lóránt, Lantos, Bozsik, Zakariás, Budai, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor. Ez az a »vers«, amely minden magyar ember szívében ott él. És ez a vers Grosics nevével kezdődik.”

Kis Mihály iskolaigazgató beszédében kiemelte, hogy a sport segít eligazodni abban, hogy mi a helyes az életben, és mi nem. „Gyula bácsit nem lehetett megtörni, kiállta a legnehezebb próbákat is, így áll igazi példaképként előttünk” – fogalmazott, majd átadta Grosics Edinának a Grosics100-emlékbélyeg nagyított, bekeretezett változatát.

Az ünnepség a diákok megérintő, zenével és versmondással tarkított műsorával zárult, amelynek végén közösen elénekelték a Grosics-himnuszt, majd a születésnapi tortázás előtt Grosics Edina hirdette ki az emlékpályázat győztes diákjait a különböző kategóriákban.

Grosics Gyula mellszobra (Fotó: Dömötör Csaba)

 

EMLÉKTÁBLA A BAZILIKÁBAN

A Grosics Gyula Katolikus Sportiskola, az Aranycsapat Testület és a Magyar Labdarúgó-szövetség közösen emléktáblát avatott a legendás kapus születésének 100. évfordulóján a Grosics Gyula sírhelyéül szolgáló Szent István-bazilika altemplomában. Előtte misét celebrált Mohos Gábor, a Bazilika plébánosa. Beszédet mondott Berzi Sándor, az MLSZ elnöki tanácsadója, korábbi alelnöke és Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sportfőosztályának vezetője.

 

 

Legfrissebb hírek

A száz éve született Grosics Gyula előtt is tiszteleg a Nagy Diák Sportteszt

Egyéb egyéni
10 órája

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
12 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
19 órája

A hazai sportvilág is búcsúzik Fenyő Miklóstól

Egyéb egyéni
2026.02.01. 15:27

Szobrok árnyéka – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2026.01.25. 23:01

„Kezdek bemelegedni, ezen a ponton a vesekövem se passzolnám le” – húsz évvel ezelőtt szerzett 81 pontot Kobe Bryant

Amerikai sportok
2026.01.22. 12:12

A 120 éve született Sebes Gusztáv a sikerrel is összefonódott

Népsport
2026.01.22. 08:09

Az UEFA is felköszöntötte a 125 éves MLSZ-t

Minden más foci
2026.01.19. 12:20
Ezek is érdekelhetik